Az orchideafélék a növényvilág legnagyobb fajszámú családja közel 22 000-30 000 természetes módon kialakult fajjal (a virágos növények 6–11%-a ide tartozik), melyek között gyakran nehezen állapítható meg éles határvonal. Ezek mellett 150 000 hibridfajta is létezik. Ez a hatalmas fajszám feltehetően az orchideafélék evolúciótörténeti értelemben vett viszonylagos fiatalságából (a legrégebbi, bizonyosan orchideaként beazonosítható lelet „mindössze” 15 millió éves) eredő genetikai változékonyságnak köszönhető, melynek eredményeképp ebben a családban a nemzetségek közötti kereszteződés éppúgy előfordul, mint a normálistól eltérő színezettség. A fajok áttekinthetetlenségét fokozza az utóbbi évtizedekben mesterségesen előállított, évente akár több száz új hibrid és laboratóriumi körülmények között vegetatív úton előállított szín- és alakváltozat. Nálunk itthon is egyre több új orchideával ismerkedhetünk meg, és egyre több különleges fajtát nevelhetünk otthonunkban is. Ám az orchideák tartása odafigyelést és türelmet igényel.

 

 

 

Gazdasági jelentőségük korábban csekély volt, szinte csak a fűszerként használt vanília és néhány gazdag gyűjtő igényeinek kielégítésére szolgáló élő növény kereskedelmére korlátozódott. Mivel a legutóbbi időkig az orchideák szaporítása és mesterséges körülmények közötti tartása megoldhatatlannak tűnő nehézségekbe ütközött, a növények eredeti élőhelyükön való begyűjtése, az „orchideavadászat” komoly üzletággá fejlődött, hatalmas károkat okozva ezzel a vadon élő állományokban. Az orchideák különleges életmódjuk miatt, melynek során általában egy társ gombafaj közreműködését (mikorrhiza) igénylik életben maradásukhoz, mesterséges körülmények között nehezen tarthatók. Valószínű, hogy a trópusokon begyűjtött növények java része már az Európáig, vagy Észak-Amerikáig tartó hosszú hajóúton, vagy ha valami csoda folytán az utat túlélték, a hozzá nem értő vevő otthonában elpusztult. Az utóbbi időben, különösen az egyre kifinomultabb szaporító technológiáknak köszönhetően jelentősen fellendült az új hibridek és változatok nemesítése, és az új módszerekkel nagy tömegben előállított növények dísznövényként, illetve vágott virágként értékesítése.

 

 

 

Egyszikűekről lévén szó, az orchideák virágtakaró levelei egyneműek, azaz nem különülnek csészére és pártára, virágtakarót két körben elhelyezkedő 6 db lepellevél alkotja. Ennek ellenére, mivel a külső kör levelei gyakran zöldes színűek, nem feltűnőek, gyakran nevezik ezeket csészének, a belsőket pedig szirmoknak. A lepellevelek gyakran nagyon különböznek egymástól, legfeltűnőbb közöttük a belső kör egyik, mézajakká módosult levele, mely a virág 180°-os elfordulásának eredményeként általában lent, ritkán (ha az elfordulás 360°-os) fent található. Az említett elcsavarodás gyakran jól megfigyelhető a virág kocsányán. A virág szimmetriája kétoldali részarányos, az alsó állású magház a három termőlevél alsó részéből nő össze, a termőlevelek felső része (a bibeszál és a bibe) a porzókkal összenőve az ivaroszlopot vagy bibeoszlopot alkotja.