Ilyen volt. A szokásos hosszú házacska, végigfutó tornáccal. Az utca felől a két ablakos tisztaszoba, a bevetett és szépen letakart kettős ággyal, felette talán Mária a gyermekkel. Szemben vele a sublót. Ők így hívták azt a nagyfiókos szekrényfélét, amiben tárolták a ruhákat. Ma talán azt mondanánk rá: komód. Aztán volt még asztal tonetszékekkel, ha esetleg úri vendéget kellene leültetni. De hát arra ilyen ritkán járt.

A sarokban eldugva nagy – talán 50 literes – piros és kék zománcos bödönök. Ebben tárolták a nyári tartalékokat. Akkortájt még nem úgy volt, hogy elszaladnak a bevásárlóközpontba és megveszik a húsokat. Ilyen nem létezett. Volt ugyan hentesüzlet a faluban, de csak hetente egyszer nyitott ki és akkor sem mindig volt hús. Meg aztán pénz sem mindig lett volna rá.

Ezért aztán, amikor télen megvolt a disznóvágás, a húsokat feldarabolták, megsütötték, ezeknek a bödönöknek az aljára lerakták rétegekben és utána ráöntötték a kisütött zsirt, amivel aztán egész évben főztek. Mire jött a nyár éppen elértek a bödön aljára és akkor azokat a húsokat ették. Még ma is emlékszem, milyen finom volt egy frissen szedett zöldbabból készített főzelékhez ez a hús. Talán a füstölt húsra emlékeztetett az íze.

Nagyon leragadtam a sült húsnál, pedig még pár szót kell szólnom az uborkákról is, amelyek szintén ott sorakoztak a szoba sarkában a bödönök mellett. Ezek nagy 10 literes üvegekben várták, hogy sorra kerüljenek. Meleg nyári napokon milyen jókat nassoltunk a szoba hűvösében ezekből.

Folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Ebben a tisztaszobában nyáron az unokák laktak. Legtöbbször hárman négyen is voltunk. Köztük én voltam a “Pesti lyány”, pedig néhány nap alatt én is lebarnultam és mezítláb tyúkszaros sarokkal már nem igazán tűntem ki falusi unokatestvéreim közül. Sőt!

A tisztaszoba a konyhából nyílt. Ezt csak annak hívták, annak volt berendezve, de nem használták főzésre. Itt a szépen megterített asztal, a sok edénnyel, csecsebecsével megrakott üveges szekrény, és egy heverő /akkor nem így hivták, csak nem jut eszembe a neve/ uralták a teret. Ezt a konyhát  is inkább csak vendégfogadásra használták.

Külön nyíllott a tornácról a nagy komra. Ezt nem tudom miért hívták így, mert azt a mai fogalmaink szerint talán a betöltött funckiója szerint nappalinak hívnánk.

Itt élték az életüket. Jó nagy helyiség volt, minden kényelmesen elfért benne.

Komódszerű szekrény edényeknek, ennek-annak. Felette polcon rádió. Egy hosszú fából készült kanapé, ahol párnákkal még aludni is tudtunk. Asztal székekkel, ahol ettünk, két ágy, aztán később már a tévé is ideköltözött. Fenn a falon, jó magasan, hogy mindenünnen látható legyen, egy polcon trónolt a mi Pestről lehozott Kékes televiziónk. Mi akkor már kicseréltük egy Carmenre. De a Kékes még sokáig jól szolgált itt a sarokban.

Folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

És a sparheldet ne felejtsem, amin nyáron nem főztek, mert nagyon meleg lett volna tőle, de télen itt főztek és ez adta a meleget is.

Itt a komrában aludtak a nagyszüleink nyáron nyitott ajtónál, télen pedig a sparheld által adott melegben.

A ház végében volt még egy raktárszerű szobaféle, ahol polcokon álltak a befőttek, savanyúságok, élelmiszertartalékok, egyéb kincsek, szerszámok.

Folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Itt volt a kemence, ahol a kenyeret sütötték. Innen nyílt a padlásfeljáró is, amely a legizgalmasabb hely volt. Mindenféle régi kincseket, iratokat, könyveket, leselejtezett tárgyakat, ruhákat találtunk, ha felszöktünk, és hát itt találtuk meg az újszülött kismacskákat is. Akkor még az ivartalanitás ismeretlen fogalom volt, a macskák szültek, a kicsiket hallottuk nyávogni valahol  a padláson, majd, ha nem voltunk elég szemfülesek, és nem találtunk rájuk, akkor örökre eltüntek. Ez volt a világ sora.

A ház végén  a sort a nyári konyha zárta. Amilyen picike volt, olyan melegre felforrósította a kis tűzhely. Itt csak főztek és mosogattak. Később a mosogatás már a mi feladatunk volt.

Milyen sokat írtam már erről a picinyke házról. Akár egy egész palotáról nem lehetne ennyit...

Forrás