A helyi hagyományok szerint a partok előtt egy szaracén hajó haladt lopott értékes egyházi kincsekkel többek között egy Madonna-szoborral. Amikor a mai Positano elé ért a hajó a szobor megszólalt és megpihenésre szólította fel a hajósokat. Egy másik monda szerint lakói bencés szerzetesek voltak, akik befogadták Paestum lakóit, amikor a szaracénok elől menekülve elhagyták városukat. Így lett a Pestanóból Positano. Egy harmadik legenda szerint szerint római felszabadított rabszolgák alapították.

 

A mai település valószínűleg a 11. században alakult ki. Valószínűleg tényleg a szaracénok által elpusztított Paestum lakosai alapították. Hosszú ideig Amalfi riválisa volt a hajógyártásban, itt épültek meg többek közt a szicíliai vecsernye leverésére bevetett hadihajók. A 16-17. századtól kezdődően hanyatlásnak indult. A 19. század közepére lakosságának több mint felét elveszítette (főleg az Egyesült Államokba vándoroltak ki).

 

A 20. század első felében még szegény halászfalunak számított. Az 1950-es évektől kezdte el nagy számban vonzani a turistákat, különösen azután, hogy John Steinbeck 1953 májusában esszét közölt Positanóról. „Positano mélyre hatol” – írta Steinbeck. „Álomhely, amely nem tűnik valóságosnak, amíg ott vagy, de hívogatóan valóságossá válik, ha elhagytad.” A magyar festők közül Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly dolgoztak itt. Ma fő bevételi forrása a turizmus. Az Amalfi-part részeként 1997 óta az UNESCO Világörökségének része.

 

Ravello község (comune) Olaszország Campania régiójában, Salerno megyében, az Amalfi-part egyik legjelentősebb települése. A 350 m magas Monte Torellóra települt Ravellót a 12–13. században virágoztatta fel a Rufolo család. Nekik köszönhető a székesegyház, valamint számos kisebb egyházi épület megépítése. A család egykori otthona, a Villa Rufolo ma Ravello leglátogatottabb látványossága. Kertjéből csodálatos kilátás nyílik a Salernói-öbölre. A sokáig elfeledett és szinte elnéptelenedett települést a 19. században fedezték fel ismét, festői szépségének köszönhetően. 1997-ben, a környező településekkel együtt, az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Az évente megrendezett Wagner-fesztiválnak köszönhetően a Zene városa (Città della musica) jelzővel is illetik.

 

Capri egy sziget Olaszországban, a Nápolyi-öböl déli részén, a Sorrentói-félszigethez közel. Kellemes éghajlatának köszönhetően már a rómaiak korában népszerű üdülőhely volt. A sziget területén két község osztozik: Anacapri, valamint Capri. A számos római kori emlék mellett (Villa Jovis, Augustus király kertjei) fő természeti látnivalói a tengerből kiemelkedő Faraglioni-sziklák, valamint a híres Grotta Azzurra (Kék barlang). Capri szigete a mondén világ egyik legdivatosabb nyaralóhelye, a Nápolyba látogató turisták elmaradhatatlan zarándokhelye.

 

Manarola sokkal régebbi település, mint Riomaggiore, amelyhez jelenleg közigazgatásilag tartozik. A rómaiak alapították. Az ókorban Manium Arula néven volt ismert (jelentése Manes oltára). A mai településközpont a 12. században alakult ki, amikor a szomszédos Volastra lakossága közelebb költözött a tengerparthoz. Carpeni és Fieschi család birtokolta, majd 1276-tól a Genovai Köztársaság fennhatósága alá került. 1818-ban a Szárd Királyság, majd 1861-ben az Olasz Királyság része lett.

 

1997 óta a közeli Palmaria, Tino és Tinetto szigetekkel, valamint a Cinque Terre többi településével együtt az UNESCO Világörökségének része. A bizottság indoklása szerint a kelet-liguri riviéra, Cinque Terre és Porto Venere között egy kiemelkedő értékű kulturális helyszín, egy rendkívül festői táj, amely az ember és természet harmonikus kölcsönhatásának révén jött létre és amely évezredek óta jól szemlélteti az a hagyományos életformát, ami napjainkban is meghatározza az itt élő közösségek társadalmi és gazdasági életét.

 

Lido di Venezia vagy egyszerűen a Lido (velencei nyelven Lido de Venesia) a legnagyobb, kb. 12 km hosszan elnyúló sziget Velence partja előtt, a Porto di Lido és a Porto Malamocco bejárata között kb. 18 000 lakossal. Közigazgatásilag a város részét alkotja, Lido - Pellestrina (municipalità) körzet egyik fele. Pellestrina mellett a másik olyan sziget a Velencei lagúnában, melyen közúti közlekedés zajlik.

 

Nevét a világon számos fürdőhely átvette. A XX. század elején Európa divatos fürdőhelyeként ismerték. E szigeten lakott Thomas Mann Halál Velencében című regényének hőse.

A Lido előtt helyezkedik el Velence régi védőgátjának, a murazzinak egy része, mely itt a Ca' Biancától kezdődően a Piazzale del Casinòig 5 km-es szakaszon védte a várost.