„Meredek hegyeken zöld fenyők,
Tisztára megszűrik a levegőt.
A köveken szaladó patak mögött,
Virágba borulnak a legelők.
Fülembe halkan súgja egy hang,
S majd ezt zúgja minden harang,
Hogy örökre szívembe bevésett szó:
Székelyföld, hol élni jó!”
Tordai hasadék
Erdélyt úticélül kitűzve, körülbelül 450 kilóméternyi autózás után, első utunk a híres hasadékhoz vezetett. Nos, ezt sem bántuk meg! Az élmény, melyet nyújtottak a hetykén, majd az égig tornyosuló sziklák, nem csak, hogy elgondolkodtatott mennyire apró is vagyok én ebben a világban, de elkezdődött az érzés is: Miért nem tartozik még mindig hozzánk ez fennséges táj!
Az egész oly csalódásig hű utánzása egy nagyszerű szinháznak, hogy a szemlélő csaknem várja, hogy a végső válívnél a függöny felgördüljön. A barlangban parti fecskék és galambok laknak, de a kecskepásztorok is ide szokták terelni nyájaikat, mint azt a talajt felső rétegét elfedő kecske-guanó mutatja.
„A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak imitt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek ormozata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli.”
Tordai hasadék keletkezése:
A hasadék Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc között alakult ki. Egy nagyobb beszakadt barlangrendszerből jött létre és ezt a beszakadt völgyet mosta a benne folyó Hesdát-patak ki, sok-sok ezer éven keresztül, míg elnyerte mai csodálatos formáját.
A hősi mondakör és a hagyományok nagy küzdelmek s dicső diadalok emlékét fűzik e szoroshoz, annak erődeihez s bizonnyal nemcsak a római nőknek volt okuk és alkalmuk gyopárkoszorút kötni hőseik halántékaira, hanem a magyar nők is nem egyszer arra ösztönözve, hogy e rettenthetlen magyar leventék homlokára is fonjanak cserkoszorúkat, kik itt nem egyszer elszántan védték a hazát és a házi tűzhelyt.
E helyen a természet nagyszerűségével a történelem varázsa karöltve jár, hogy a bámulattal kegyelet párosuljon s necsak szemünk, de lelkünk is gyönyörrel teljék el.
„Ki tudja innen merre visz a végzet
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát királyunk itt vár a te néped,
Székely nemzeted, Kárpát bérceken!”
Segesvár
Utunkat folytatva, szívünket felmelegítve, de lelkünket megbénítva a hasadék látványától,mintegy 140 kilóméternyi kocsikázás után értük el második célunkat, Segesvár közel 1 km hosszúságú falait, mely körül öleli a történelmi várközpontot.
A szűk utcák, a régi épületek, a magasztos bástyák turisták tömegeit csalogatják. A több száz éves épületek hűen állnak még ma is, megőrizve a múlt kor szépségét, magunkban rejtve az emlékeit.
Lássuk a vár igazi történetét. Segesvár Erdélyben fekszik, közel 50 km távolságra Marosvásárhelytől. A mai várost, amelyben közel 7 ezres magyar kisebbség és kevés szász él a XII. században alapították a II. Géza király által betelepített szászok. Segesvár a szászok szellemi központja lett. A várost mindvégig híres kézműipar jellemezte. Bronz- és ónművesei, asztalosai, kőfaragói, majd később posztó-, kerámia- és üvegipara tette nevezetessé.
Összesen 14 bástyája volt, minden bástyát egy-egy céh védett és tartott karban. 9 bástyája ma is áll, egy bástyája még mindig lakott. A várban található Erdély legrégebbi használatban lévő középkori ajtaja is.
A várba a legtöbben az egykori főbejáraton, az óratorony kapuján át lépnek be. A színes cseréppel fedett torony Segesvár szimbóluma, a várfal valamennyi tornya közül a legnagyobb.
Óratornya a 14. században épült, 1556-ig városháza is volt. A toronyba német városi szokás szerint órajáték került. Híres zenélő óráján 12 apostol ezüst szobra sétált körbe, melyeket 1601-ben elraboltak, majd 1648-ban pótoltak. Ma múzeum van benne.
Olyan egyedi hangulatot rejt magában ez a környék, mely képes volt minket is visszavarrázsolni ideig-óráig a középkorba.
Nehezen, de újra átvettük a 21. század szellemét, és mivel az időnk véges, nekivágtunk a folytatásnak.
„Vajha Moldvának is kies parlagjai,
A’ Meddig terjednek a’ Pontus habjai,
Magyar Koronánknak árnyékába menne,
S a’ Tsángó Magyar is Polgártársunk lenne!!!”
Az önellátó Piposz Tanya
A Gyimesek felé vettük irányunkat. Újra szeltük át a kilométereket egészen Bükklokig. Ahol az útról letérve, mintegy 4 km-en át, a hegyek aljában, szűk földutcában zötykölődtünk. Ez a rázkódás senkit sem zavart, hiszen a látványtól észre sem vettük, szemet és lelket gyönyörködtető, szívünket nyugtató érzéssel töltötte be a haragoszöld fenyvesekkel, messze kéklő hegyekkel körbezárt kis falu.
A csend, a tiszta hegyi levegő és a táj megindító szépsége mellé természetesen egy nagy tehéncsorda is utunkat szelte, ahol teljes természetességgel megvártuk, míg ők továbbállnak és átadják a gépeknek a valójában ő általuk birtokolt, szűk kis utat.
Ekkor ismét eszembe ötlött, mint városi lánynak, nekik van elsőbbségük, ők szerencsések, ők itt élhetnek...
Mikor elértük ebédtájban a Piposz Birtokot, a házigazda, mint igazi csángó magyar módjára, még ebéd előtt egy welcome pálinkával várt minket, ami azonnal felmelegítette áthűlt testünket egy ilyen hosszú út után.
A Piposz Birtok mintegy 100 hektáron terül el. Erdély, s azon belül is Székelyföld természeti kincseinek világát fedezhetjük fel egy csapásra: dombok, hegyek, rétek, nádasok, források és sziklák együttes látványával gazdagítja a felejthetetlen utazást.
Nyáron napsütötte dús legelők, kaszálók, zöld bársonnyal borított hegyek és dombok várják az idelátogatókat, és számtalan kristálytiszta vizű forrás vidám csobogása zenél fülükbe, míg télen a csendes békés, vastag fehér hótakaróval borított táj és fenyvesek látványa varázsol el mindenkit.
E birtokon megismerkedhettünk a hagyományos állattenyésztés szépségeivel, a pásztorok munkájával, bárányok és kecskék között fedeztük fel az élővilág emberközeli pillanatait, és nem utolsó sorban tapasztalhattuk meg ismét azt a féle vendégszeretetet, amit ma már Magyarországon csak kicsiny falvak idős lakosaitól kaphatunk, mi gyermekkorom legkedvesebb emlékeiből mai napig a szívem egyik legmélyebb szegletében rejtőzik.
„Keserves multunk, évezredes balsors,
Tatár, török dúlt, labanc leigáz.
Jussunk e honban, székely-magyarföldön
Szabad hazában éljünk boldogan!”
Gyilkos-tó
Maradni nem maradhattunk legnagyobb sajnálatomra, így nekivágtunk a misztikus Gyilkos-tó felé vezető útnak. Gyergyószentmiklós felől érkezünk a meseszép környék felé. Igazi látványosság végig a magashegyi táj: haragoszöld legelők, rohanó patakok, óriási fenyvesek, kanyargó szerpentinek, lélegzetállító kilátással. Legszívesebben 100 méterenként megállnánk nézelődni, fotózni. A Pongrácz-tetőn (1257 m) nem bírjuk tovább, s megállunk fotózni. Körbetekintve megcsodálhatjuk a Pongárcz-csúcsot (1389), délkelet felé az Olt forrásvidéke vehető szemügyre, lenyűgöző látvány a Ló-havas (1621 m) és a Medgyes-havas (1506 m) erdőborította csúcsai, délnyugat felé pedig varázslatos keretet ad a Dél-Görgény vulkanikus vonulata. Nehéz elszakadni ettől a csodálatos helytől, de ha elindulunk a Hagymás-patak völgyén keresztül, hamarosan elérhetünk a 983 m magasan elterülő egyedülálló természeti kuriózumhoz, a Gyilkos-tóhoz. Orbán Balázs a „Székelyföld leírása” című művében nem leplezi csodálatát, amikor így ír: „ A legmeglepőbb, a legelragadóbb képek egyike áll előttünk. Még ma is, aki felső Olaszország nagyszerű és Svájcnak nagyszerű tavait látta, bámulattal fog e látvány előtt megállni. Nagyobbszerű tüneményt talán igen, de szebbet, vonzóbbat bizonnyal nem rejtenek a havasok keblökben.” Ennél megkapóbban aligha lehetne beszélni Székelyföld egyik legszebb természeti ritkaságáról.
1837 egyik viharos éjszakáján a semmiből keletkezett. A gyilkos-hely megázott talaja lecsúszott a völgybe és elzárta az ott folyó Hagymás, Cohárd, Vereskõ és Likas patakok medrét. Az így létrejött torlasz hatására tóvá duzzadva alakult ki ez a természeti ritkaság. A tó keletkezésének számos legendáját „erősíti” a misztikus hangulat, melyet a tó medréből még ma is kiálló megkövesedett fatörzsek látványa tesz teljessé. A látványt a tó köré csoportosuló csúcsok teszik elragadóvá, úgymint a Kis-Cohárd (1352 m), Nagy-Cohárd (1507 m) és a Gyilkos-kő (1406 m). A tó vize gyakran vöröses színű, amely nevére asszociálva már-már horrorisztikusan hat. A „ludas” a jelenségben a Vereskő-patak, amely nagyobb esőzésekkor kioldja a környék vasokker tartalmát, és színezi meg a tó vizét.
A legenda másik változata azonban a tények ellenére makacsul tartja magát, mely szerint a tó keletkezésekor a föld pásztorokat is maga alá temetett, s az ő vérük festi vörössé a vizet.
„Ó, bujdosó székely,
Tekints fel az égre!
Nézd meg, hogy tőled
Milyen keletre!
Nézd meg, hogy a felhő
Hogyan keletkezik!
Székelyország felé
Hogyan közeledik.”
Békás-szoros
A Gyilkos-tó meglátogatása után, a Békás-patak mentén akár gyalog is továbbsétálhatunk Európa egyik természeti ritkasága, a Békás-szoros felé. A mészkőbe vájt hasadékvölgyet nehéz lesz elfelejteni bárkinek is. Nyomasztóan magas és szinte függõleges sziklaszirtek, zúgó hegyi patakok, kisebb-nagyobb vízesések, barlangok alkotják a szoros látnivalóit, amit csak a helyszínen sétálva élhetünk át igazán.
A gyilkos-tó felől ereszkedve a szoros felé az út bal oldalán először a Tündérkert sziklái kísérnek bennünket, majd nemsokára egy monumentális sziklaképződmény tűnik föl, a tetején óriási kereszttel. A sziklaóriás az Oltárkő, amely 1156 m magas ormát először 1935-ben mászták meg erdélyi magyar alpinisták. Utunkat folytatva a völgy egyre jobban szűkül.
A békás-patak hídját elérve, ahol a Kis Békás-patak ömlik be, tetőzik a látványosság. A POKOL KAPUJA nevű helyen állunk, amit neveznek a POKOL TORKÁNAK IS. A már-már nyomasztóan izgalmas helyen, önkéntelenül elgondolkozunk azon, mely isteni erő lehetett képes ezt a csodát megteremteni. Sosem hittem volna földrajzórán, amikor a szorosokról tanultunk, hogy ennyire drámai a valóságban, és milyen találóan nevezi a magyar nyelv. A két oldalon szinte függőleges sziklák között folyton az az érzésünk, hogy ránk dőlnek. A sziklákról száz számra tör elő – mintha a hegy préselné ki a saját levét – a sok kis patak, melyek gyakran meseszép vízesés formájában adják át magukat a Békás-pataknak.
Órákig mesélhetnék még arról a drámai és valóban lélegzetelállító élményről, amit itt átél, aki ide ellátogat, de esély sincs rá, hogy visszaadjam a törpe gondolatait, amikor egyszerre az óriások földjére csöppen.
„Lépteink nyomán, fönn a Hargitán,
Völgyeinkben lent tornyok hangja zeng.
Már semerre sincs: az átkozott bilincs.
Énekeljetek, völgyek és hegyek:
Édes Erdély itt vagyunk!”
Parajdi sóbánya
Eljött az idő, mikor is már nem keletre tartunk, hanem nyugatra, bár nem sokat, mindösszesen 75 kilométert kell megtennünk a következő csodáig. Gyermeki sajnálattal azért tudomásul veszem, hogy az irány már hazafelé van, hiába is éreztem Erdélybe éréskor, hogy itthon vagyok...
A bányába busszal le lehet menni, így hát mi is éltünk ezzel a lehetőséggel, jegyet váltottunk a vékony, alig pár centivel szélesebb folyosókban közlekedő szerelvényre. Az izgatottság karöltve a félsszel tódult fel bennem, mikor is megláttam, hogy mennyire szűk kis alagútban szándékozunk mi lemenni a föld mélyére, pontosan 120 méterre. De nagy szerencsémre nem tartott sokáig az út, mindössze pár percig. :)
Kiszállás után több száz lépcsőn keresztül vitt az út le a bányáig. Mikor kinyílt az ajtó előttem, elém tárult egy föld alatti park, ami olyannyira ki van már építve, hogy fa játszótéren szórakozhatnak gyermekeink, az idősebbek hintákban ülve beszélhetik meg a megbeszélnivalójukat, egy ökumenikus kápolnában adhatunk hálát Istennek, hogy ez a sok szép élményt mind megélhettük. Billiárd és asztalitenisz, internetszalon, sportlehetőség (kézi- és tollaslabda), gyermekjátékok kölcsönzése és a minikönyvtár teszik változatosabbá a napi kötelező négy órás kezelési programot, amennyiben az ide érkezéknek van ennyi idejük. Nekünk nagy sajnálatomra nem volt, hiszen a hazaút még több száz kilométer innen. Sőt még kávét, üdítőt, különböző sótermékeket tartalmazó kis üzletek is vannak odalent a mélyben.
Parajdi Sóbánya gyógyhatása
A levegő magas (70 százalék fölötti) relatív páratartalma hozzájárul a tapadós hörgőváladék felhígulásához. Az eddigi vizsgálatok szerint, a barlangi és bányalevegő párájának kondenzátumában (különösen a karsztbarlangok esetében) viszonylag magas a kálcium-tartalom, aminek belélegzése gyulladáscsökkentő hatású.
A parajdi sóbányában elért eredmények azt mutatják, hogy a szpeleo- és klimatoterápiás földalatti kezelés egy egyszerű és hasznos módszernek tűnik, hozzájárul a betegek légúti panaszainak javulásához, a lelki egyensúly és a vegetatív idegrendszer tónusának helyreállításához. Ráadásul egyes bőrbetegségek, ekcéma, pikkelysömör kiegészítő kezelésére is szintén alkalmazható.
Miután mi is kiélveztük ezt a páradús, és rendkívül egészséges lenti levegőt, a felfelé vezető úton, hiába is, hogy nem volt annyi lépcsőfok, mint lefelé, mégis valahogyan jobban elfáradtunk, mint ide érkezésünkkor... :)
A föld felszínre érésünkkor tudatosult bennem, hogy vége. Vége az ittlétnek, vége a haragoszöld erdőknek, a sebesen csorgadozó patakoknak, melyek vizét a szigorú sziklák erőteljesen kettészelik. De nem bánom, viszlát! Viszlát, Erdély! Ígérem, találkozunk még! Visszajövünk és addig maradunk, amíg meg tudjuk őrizni magunkban azt a szépséget és békességet, amit itt tapasztaltunk és amire annyira vágyunk mindannyian!
Hiszen itt még érezhető az idő, nem rohan el észrevétlen. Csak csordogál a lankák legelőin, az erdők sűrűjében, a patakok kövei közt. Megbújik az emberek beszédében, a míves mondatokban, a ráérős beszélgetésekben. Nem sürget, nem akar mást, csak, hogy éld meg, amíg lehet.
