A kaskarát már jóval az első kávébabok pörkölése előtt fogyasztották. A kifejezés a spanyol nyelvből származik, és a kávécseresznye héjára utal, amelyet egykor különböző főzeteket és főzeteket készítettek belőle. A gyümölcs szárított húsát és héját ma már mellékterméknek tekintik, amelyet kidobnak, vagy trágyaként használják a kávéültetvények számára.
A kaskarának alacsony a koffeintartalma, és nem olyan az íze, mint a kávénak, ezért csak néhány termelő dolgozza fel és értékesíti. A cseresznye héja azonban magas vitamin- és antioxidáns-tartalmú, és a kellemesen édes, gyümölcsös íz, amelybe rózsa- vagy csipkebogyó-alapanyagok is vegyülnek, a tea- és kávéfogyasztók széles körének tetszeni fog.
Annak ellenére, hogy a kávénak történelme során számos ellensége akadt, mindig sikerült sokkal nagyobb rajongótáborra szert tennie. És közülük néhányan komoly kávéfüggők voltak. Mint Voltaire, aki az orvosa figyelmeztetése ellenére napi 50 csésze kávét ivott, és 83 éves koráig élt. Hasonlóképpen, Theodore Roosevelt amerikai elnök naponta egy gallon kávét ivott (ami 3,8 liternek felel meg!).
Honore de Balzac, aki irodalmi fénykorában naponta akár 60 csésze kávét is megivott, vagy XV. Lajos francia király, aki saját kávécserjét ültette versailles-i kastélyának üvegházában, mindketten lelkes kávéfogyasztók voltak. A beszámolók szerint a babokat kézzel szedte, pörkölte és őrölte, hogy az általa készített kávét felszolgálhassa látogatóinak.
Johann Sebastian Bach 1735 körül írta a Schweigt stille, plaudert nicht (Kávékantáta) című művét, amely egy olyan szöveg szatirikus feldolgozása, amelyben egy szülő kritizálja lányát, amiért túl sok kávét iszik, és ezért nem talál udvarlót. A szöveg a kávéfogyasztás akkori Németországban egyre népszerűbbé váló fogyasztására válaszul íródott. Abban az időben Lipcsében, ahol Bach élt, tizenegy nyilvános kávéház működött, sőt, a kávét még a szalonokban is felszolgálták.
Az 1930-as években a nagy gazdasági világválság idején sok mindent improvizálni kellett. Így amikor a brazil sportolókat 1932-ben a Los Angeles-i nyári olimpiára akarták vinni, a kormány azt tervezte, hogy 50 000 kávézaccal rakodnak fel egy hajóra. Ezt kellett eladniuk, hogy előteremtsék a misszió finanszírozását.
A 82 versenyzőből mindössze 67 kvalifikálta magát az olimpiára. Mivel a hatóságok 1 dollárt szedtek minden egyes személy után, aki a kikötőben kikötött, a játékok szervezői csak olyan személyeket engedtek versenyezni, akikről úgy gondolták, hogy esélyük van az éremszerzésre. A legénység többi tagja továbbhajózott San Franciscóba, ahol több zsákot adtak el, így a vízilabdázók, evezősök és atléták versenyezhettek. Brazília a legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem nyert egyetlen érmet sem.
A koffein keserűsége számos kártevőtől védi a növényeket, de túlzott koncentrációban veszélyes lehet a beporzókra. Kis mennyiségben azonban vonzza őket, és Geraldine Wright méhekkel végzett kutatásai szerint javítja a hosszú távú memóriájukat.
A méhek több ezer kilométert repülnek, hogy nektárt szerezzenek és beporozzák a különböző virágfajokat. Geraldine megfigyelte, hogy a koffeinnel ízesített nektárt a méhek nemcsak jobban felismerik, hanem sokkal jobb minőségűnek is értékelik, mint amilyen valójában. Ennek eredményeképpen sokkal rendszeresebben keresi fel a koffeines nektárt tartalmazó virágot, és egy jellegzetes tánccal figyelmezteti a partnereit is. Ez a virág tehát a koffein miatt emlékezetes a méhek számára.
Úgy gondolja, hogy a kávétermelők a legjobb minőségű kávébabokhoz jutnak hozzá? Sajnálatos módon ez nem így van. Három évvel ezelőtt Kolumbia legjobb kávéjának 75%-át exportálták, így viszonylag kevés maradt az otthoni fogyasztásra, ráadásul olyan áron, amit az egyszerű kolumbiaiak nem engedhettek meg maguknak.
A tisztességes kereskedelmi programoknak és a gazdáknak nyújtott méltányos kifizetéseknek köszönhetően azonban a helyzet lassan javul, nemcsak Kolumbiában, hanem a harmadik világ országaiban is. Az amerikai vagy európai kávékultúrákhoz képest még mindig óriási a különbség a kiváló kávé elérhetőségében.
A Kopi Luwak, gyakran cibet kávé néven ismert, az egyik legkülönlegesebb és legdrágább kávé. A civetek viszont nem az egyetlen állatok, amelyeket a sikeres kávé előállításához használnak. Thaiföldön az elefántokat a cibet cicákhoz hasonló módon alkalmazzák, a kávécseresznyét beépítik a táplálékukba.
Az elefántok a cibetektől eltérően növényevők, ami azt jelenti, hogy a gyomruk külön eljárássorozaton megy keresztül. Az étel a 12-27 órás emésztési idő alatt erjed, aminek következtében a kávébab elveszíti keserűségét, és csokoládés-gyümölcsös ízt kap. Ha a gyártási eljárás nem riasztja el, kérjen egy Black Ivory Coffee-t egy ázsiai ötcsillagos szállodában.
