2022 trendszínei #3.: Kék nyugalom
A tenger és az ég ihlette színek új életet lehelhetnek az otthonba. A szellős, friss, nyugtató kék árnyalatok békés hangulatot teremtenek, ami különösen a fürdőszobákban és a hálószobákban fontos. Na persze, a „kék árnyalatok” önmagában egy tág fogalom, hiszen rengeteg lehetőséget felvet. Az élénk kékek drámai jeleneteket alkotnak, míg a hűvösebb, tompább árnyalatok ipari légkört kölcsönöznek a helységnek.
Francesca Wezel színszakértő szerint a kék mindenütt velünk van életünk során (a tengeren, az égen) és összeköt bennünket környezetünkkel. Elmondása szerint egy dinamikus, elegáns szín ez, amit bármilyen szobában fel lehet használni egy vidámabb, ragyogóbb hangulat kialakítása érdekében.
A Dulux például a Bright Skies kéket jelölte meg a 2022-es év színének. Marianne Shillingford kreatív igazgató szerint az árnyalat teljesen megváltoztatja majd az emberek hangulatát, amint felkerül a plafonjukra. Ez a kék szín egyszerre felemelő és könnyed is, hiszen az ég ismerős színét igyekszik képviselni.
2022 trendszínei #4.: Agyagvörös
Camilla Clarke, az Albion Nord beltéri designstúdió kreatív igazgatója szerint a természet temérdek egyedi és figyelemfelkeltő anyagot kínál, amiket az emberek otthonukban is felhasználhatnak, persze inkább színek formájában. Az egyedi díszek és egyéb használt tárgyak segítenek igazán személyessé varázsolni a belső tereket, főleg, ha absztrakt színek között jelennek meg az otthonban.
Hogy milyen absztrakt színek jöhetnek szóba? Ilyen például az agyagvörös határozott árnyalata is, ami meglepően pihentető hatással rendelkezik, annak ellenére, hogy az ilyen meleg színeket általában a szenvedéllyel szokás párhuzamba állítani. Tökéletes választás a hálószobába!
Azonban bármilyen merész színnel is szeretnéd megtölteni a hálószobádat, fontos, hogy természetes anyagok felhasználásával készült festékeket használj, hiszen ezek sokkal puhább, visszafogottabb hatást eredményeznek, és nem lesznek túl erősek. Ne felejtsd el figyelembe venni a szoba megvilágítását is, hiszen egy színnek a természetes napfényben és az éjszakai mesterséges megvilágításban is jól kell mutatnia, méghozzá az összes évszakban.
2022 trendszínei #5.: Klasszikus fehér
A jól bevált, sokak által kedvelt fehér szín reneszánszát éli 2022-ben. Ez a végtelenül könnyed árnyalat bármilyen teret nyitottabbá, világosabbá varázsol.
Kelly Marohl, a The Greenspring Home blog tulajdonosa és designere szerint a fehér festék népszerűsége tovább nő majd 2022 során. Ez főleg annak köszönhető, hogy a világ mostanában nagyon súlyosnak érződik, és sok otthontulajdonos könnyedebb, szellősebb, szabadabb terekbe vágyik. Marohl külön kiemeli a Benjamin Moore által piacra dobott Chantilly Lace nevű fehér festéket, ami teljesen semleges, tehát semmilyen egyéb árnyalatot nem tartalmaz.
Joa Studholme, a Farrow & Ball színkurátora is pozitív véleménnyel beszél a fehérről. Elmondása szerint a cég School House White festékje kifejezetten árnyékos szobákba ideális, ahol tisztafehér hatást kelt. A fakó, időtlen és mindenki által ismert árnyalat sokakból nosztalgikus hangulatot válthat ki. Egy földhözragadt, visszafogott színről van szó, ami nagyszerűen párosítható bármilyen más színnel, például drámai bútorokkal vagy díszekkel.