Tizenkilenc ázsiai és európai város együttműködésével turisztikai célponttá fejlesztik az egykor kereskedelméről híres Selyemutat.

A kínai Csangjo városban megtartott turisztikai fesztiválon a felek arról döntöttek, hogy a Han-dinasztia korától (Kr.e. 206-Kr.u. 220) használt, a Keletet Nyugattal összekötő egykoron mintegy 6,5 ezer kilométeres útvonal mentén fekvő tizenkilenc várost egységes koncepció alapján turisztikai látványossággá fejlesztik.

    

A felek a konkrét városcsinosítások mellett kedvezményes politikákkal, közösségi programokkal és közös kampányokkal segítik a kezdeményezést. A pontos részletek kidolgozására a városok idén több fórumot és egyeztető ülést is tartanak. 

    

A Selyemút "újrafelfedezését" és gazdasági-kulturális együttműködési platformmá fejlesztését Hszi Csin-ping kínai elnök helyezte kilátásba tavaly szeptemberi közép-ázsiai körútján. A Selyemút Gazdasági Övezet nevű együttműködést 24 város írta tavaly novemberben alá. A tervet március végén az út egyik végpontjául szolgáló Németországban is említette, a közös építkezésre felszólítva a német döntéshozókat. A Selyemúttal kapcsolatosan május végén a Hszinhua hírügynökség cikksorozatot közölt, ebben többek között a résztvevők baráti viszonyának megerősítését hangoztatta, mely a "közös bizalomra és együttműködésre" alapoz.

 

I. e. 327-ben Szogdiát meghódította Nagy Sándor, majd Baktriával összevonva birodalma egyik satrapájává tette. Később, a hellenizmus korában a Greko-Baktriai Királyság része lett mintegy egy évszázadra. A hellenizmus idején fellendült a városi kultúra, a greko-baktriai uralkodók sok új várost is alapítottak nemcsak Baktriában, hanem Szogdiában is. Ez sok indiai kereskedőt és kézművest vonzott ide, akik a prákrit nyelv északnyugat-indiai nyelvjárását, a gandhári prákritot beszélték. A szogdok ezután kézműves, kereskedő, városi néppé váltak. A greko-baktriai uralkodók felismerték a kereskedelem jelentőségét, ezért az i. e. 2. század első felében katonai hadműveleteket folytattak egészen Loulanig, hogy biztosítsák a Tarim-medencén keresztül vezető kereskedelmi utakat, amelyek a hamarosan megszülető Selyemút egyik szárazföldi szakaszát képezték. Az indiai kereskedők elsősorban az Amu-darjától délre tevékenykedtek, a szogdokra maradt a túloldal és a Kínával való kapcsolattartás. Erre utal, hogy a Ts'in Királyság neve a szogd Čin alakban terjedt el, mint Kína neve. Az indiaiak ezt a szogdoktól később Cina alakban vették át. Az indiai kereskedők nyomában a buddhista misszionáriusok is megjelentek a Greko-baktriai Királyságban.

 

Az útvonal közép-ázsiai részét a Han-dinasztia nyitotta meg körülbelül i. e. 114-ben, elsősorban Zhang Qian felfedezéseinek köszönhetően, habár kereskedelem korábban is folyt már ezen a területen. A középkor vége felé a tengeri kereskedelem élénkülésének köszönhetően a Selyemút jelentősége hanyatlásnak indult.

 

i. e. 100 után a hsziungnuktól korábban vereséget szenvedett jüecsik átkeltek az Amu-darja déli oldalára és megdöntötték a Greko-baktriai Királyságot. Egy ideig részfejedelemségekben éltek, majd i. sz. 10 után létrehozták a Kusán Birodalmat. Ezalatt a buddhizmus és a gandhári prákrit tovább terjedt Baktriában, a buddhista kolostorokban képzett írnokok miatt a görög és a baltriai nyelv mellett a gandhári prákrit lett a birodalom legfontosabb közigazgatási nyelve. Közben az i. e. 1. század első évtizedeiben a Han Birodalom kiterjesztette uralmát a Tárim-medencére. Ekkor már működött a selyemút északi és déli ága is, ahol a szogd és indiai kereskedőknek köszönhetően a szogdot és a gandhári prákritot használták közvetítő nyelvként.

 

Volt a selyemútnak ugyanekkor egy északabbi ága a sztyeppe és az erdős sztyeppe vidékén is, amelynek jelentőségét a szogdok szintén felismerték. A Hsziungnu Birodalom területén megtalálhatók voltak a Bajkál tó és az Ivolga folyó mellett, ahol többek között a nomádok által Kínából rabolt, vagy adóként kipréselt árukat közvetítették az egyes törzsek között.

 

Az 5. században a bizánciak etióp kereskedők segítségével ki akarták szorítani a perzsákat az indiai kikötők selyemkereskedelméből, de nem jártak sikerrel, mivel az etiópoknak nem volt megfelelő tőkéje ehhez.

 

A középkorban a selyemúton három nyelv játszott fontos szerepet, a hvárezmi, a középperzsa majd újperzsa, és szír nyelv. A hvárizmi kereskedelem aranykora a 10. század volt Kelet-Európában, ezután a hvárizmi nyelv lassan eltörökösödött, de használatban maradt egészen a mongol hódításig. A szír nyelv, mint az arameus leszármazottja széles körűen elterjedt a Közel-Keleten, és mint a nesztoriánus kereszténység nyelve a korai középkorban Közép- és Kelet-Ázsiában is, így a 2. századtól a selyemút fontos nyelve lett. 

 

A legtartósabb szerepet azonban a középperzsa majd újperzsa játszotta a Selyemúton. Már az arab hódítás előtt megjelentek Szogdiában is, de az arab hódítás gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. A szogd gazdaság lehanyatlott, a szogdok szétszóródtak, elvándoroltak. A perzsák áttértek az iszlámra, átvették a szogdok szerepét a selyemkereskedelemben és nyelvük lett a lingua franca évszázadokra Nyugat- és Közép-Ázsiában. A kereskedelem mellett a diplomácia, az irodalom és a művelődés fő nyelve is ez lett a török és mongol udvarokban egészen a 17. századig. Jelentősége csak a latin európai szerepéhez mérhető. Emellett Kelet-Európában a hvárezmit a kun Kelet-Ázsiában a szogdot az ujgur nyelv váltotta fel a Selyemúton. Mindkettő a kipcsakos típusú török nyelvek közé tartozott.

 

Ezenkívül az európai kereskedők számára Kijev fontos kereskedelmi központ lett, ahonnan orosz kerekedők útján tartották a kereskedelmi kapcsolatokat a Mongol Birodalommal. Így a mongol és az orosz is közvetítőnyelv lett. Az örmények szétszórádásuk, valamint amiatt, hogy az örmény papok ismerték a török, arab és szír nyelvet is, szintén jelentőségre tettek szert.