A probléma gyökere
Nem feltétlenül lustaságról van szó – bár néha valóban ez az alapja a problémának -, hiszen azok az emberek, akik ebbe a helyzetbe kerültek, nagyrészt teszik a dolgukat a hétköznapokban. Tehát nem lusták. De mégis hogy jutnak idáig?
Természetesen mindenkinek megvannak a jól bevált kifogásai, amikkel nem is annyira a külvilágot, mint inkább saját magát akarja meggyőzni arról, hogy jogosan lett slampos az évek folyamán. Mert gyereket/gyerekeket szült, neveli is őket, sokat dolgozik hogy a családnak mindene meglegyen, háztartást kell vezetni, nincs idő magára, sok a teher, munkahely mellett csinálja mindezt, nincs pénz fodrászra, kozmetikusra, amúgy sincs idő ilyen flancokra
Ez természetes folyamat ami a korral jár, a párom a bensőmet szereti, és persze könnyű csinosnak és ápoltnak lenni, ha valakinek nincs gyereke, vagy bejárónő jár hozzá, és nincs más dolga csak hogy csinos legyen, és konditerembe járjon, stb. Ám ha ezek az emberek őszintén magukba néznének, akkor találnának egy kitöltetlen területet a saját lelkükben, mégpedig azt, ahol az önszeretetnek kellene lennie.
Egy kapcsolat kezdetekor a párok egymástól kapják meg azt a szeretetet és törődést, amire annyira áhítoznak. És ez addig rendjén is van, amíg a másik által nyújtott érzések és megnyilvánulások, nem egy belső űrt töltenek meg, hanem kiegészítik az amúgy teljes „én”-t. Amikor azonban hiánypótlás történik, akkor bizony a teljesség érzése hamis, és múlandó.
Mindenki azzal törődik elsősorban akit szeret. De hogyan törődhetne valaki önmagával megfelelően, ha pont saját magát nem szereti? Sehogy. Azok az emberek, akik kellően és egészséges mértékben szeretik magukat, foglalkoznak magukkal. Elsősorban a bensőjük ápolásával, és ennek természetes velejárója a külső ápoltság is. Nem az egoizmus szélsőséges formájáról van szó, hanem arról, hogy szeretem és tisztelem magam annyira, hogy ne hagyjam el magam, akárhogyan is alakul az életem.
Ez hiányzik az elsamposodó emberekből. És nem a műszempilláról, a tetovált bohóc szemöldökről, vagy a csillogó műkörmökről szól az ápoltság, hanem arról, hogy mindenkinek jár, hogy törődjön önmagával. Ezt manapság divatosan énidőnek nevezik.
