Online tanácsadás
Kérdés:
Kérdést felvető neve: Hadfi Tímea
Kedves Károly! 5emeletes lakás 1. emeletén lakunk. Az épület váza beton, de a válaszfalak téglák, ennek ellenére a legtöbben ezt is "panel" lakásnak nevezik. Szeretnénk felújítani a lakást, ehhez kiemelnénk néhány rövidebb téglafalat, valamint az egyikre egy ajtónyílást csinálnánk. Ezen kívül a fürdőszobát is áthelyeznénk a lakás egy másik pontjára. A megvalósíthatósággal kapcsolatban igen ellentmondásosak a vélemények: egy honlap szerint minden panelépületben történő átalakításnál statikusra van szükség, hogy megállapíthassa mely falak a mozgathatók, és melyek nem. Egy ismerősöm, aki építész, azt mondja erre semmi szükség nincs, nyugodtan kiemelhetem a falakat minden gond nélkül. A fürdőszoba áthelyezésnél még nagyobb dilemmába ütköztem, bárki, akit megkérdeztem csupán annyit válaszolt, "hát pénzért mindent lehet" . Mi hát az igazság? Kell statikus véleménye az átalakításhoz? Honnan deríthetem ki biztosra, hogy a fürdőszoba áthelyezése nem fog problémát okozni?
Előre is köszönöm a választ!
Tímea
Válasz:
Kedves Tímea!
Először is ami a fal mozgatásokat illeti, nem árt tudni, hogy a hatályos építési törvények szerint a tartószerkezeti falak, illetve a tartószerkezetek megváltoztatása építési engedély köteles tevékenység.Mint ilyen, természetesen szakemberek segítségére van szükség.Amennyiben azonban csak válaszfalakat érint az átalakítás nem kell építési engedélyt kérni.Azt eldönteni, hogy az érintett falak válaszfalak-e ,gondos és körültekintő vizsgálattal nem nehéz.
Általában a válaszfalak 10 cm (plusz a kétoldali vakolat) vastagságban készülnek, a régi épületekben ez lehet 12 vagy 15 cm is.A tartó falak ennél általában vastagabbak, bár előfordulhat vékonyabb is( nem feltétlenül találunk mindenütt szakszerű kivitelezést, minden lehetséges...)E mellett az épület tartószerkezeti modellje kellő tapasztalattal aránylag hamar kitalálható- ebből is következtethetünk a teherhordásra.
A fürdőszoba áthelyezése is megoldható- bizonyos határok között. A legfontosabb, hogy tudjuk, hogy hol van lehetőség az épület függőleges ejtő vezetékeire rácsatlakozni. Ha wc is van a fürdőben, akkor nehezebb a helyzet, hiszen vastagabb ejtőcsövet igényel, értelemszerűen kisebb távolságra lehetséges az elhúzása a megfelelő ejtés biztosításával. Ügyeljünk arra is, hogy födémszerkezetben ejtővezetéket elhúzni lakó helyiségek felett Tilos!
Szóval valószínűleg megoldható a kívánságuk, de ha a legkisebb kétségük is lenne, inkább vegyenek igénybe szakembert- kisebb lesz a költségük, mintha kárt okoznának a saját, vagy a szomszédos ingatlanokban!
Ha úgy gondolják keressenek:
www.farkasepiteszet.hu
Farkas Károly
A felújítás mint az új nyersanyagok felhasználásának minimalizálása
Napjainkban az építőipar nagy kihívás előtt áll: Miként lehetne csökkenteni az új nyersanyagok felhasználását a növekvő lakásépítési és infrastrukturális igények...
5 dolog, amit intézz el időben, ha házat építesz
Egy házépítés mindig izgalmas, de számos előkészületet és pontos tervezést igényel. Ha szeretnéd, hogy a folyamat gördülékenyen haladjon, érdemes néhány dolgot időben...
Így zárd le egészségesen ezt az évet: 3 vizsgálat, amire érdemes elmenni
Az év vége közeledtével nem csak a karácsonyi ajándéklisták és az újévi fogadalmak kerülnek előtérbe, hanem az egészségünk is. A rohanós hétköznapok után érdemes...
Marketing tippek az ünnepekre – Hogyan legyen több vendég a szállodádban?
Fedezd fel, hogyan vonzhatod be a legtöbb vendéget az ünnepi szezonban! Praktikus marketing tippek és hotel marketing stratégia 2024.
Okos megoldások az építkezéshez: hogyan spórolj, miközben minőséget teremtesz?
A gazdasági kihívások közepette az építkezők egyre inkább olyan megoldásokat keresnek, amelyek költséghatékonyak, mégis tartósak, esztétikusak és a modern építészeti...
Elronthatatlan vizes piskóta recept – nem csak kezdő háziasszonyoknak
Léteznek olyan receptek, amiket egy életre érdemes megőrizni. Ez az isteni finom és elronthatatlan vizes piskóta éppen ilyen. A kezdő háziasszonyokat megmenti a kész tortalapok és...
Régi szekrény felújítása: így frissítsd fel otthonod az ünnepekre
Ahogy közeledik az év vége, egyre többen gondolunk arra, hogy otthonunkat kicsit felfrissítsük, barátságosabbá és stílusosabbá tegyük. A régi szekrény felújítása remek...
5 rejtett hely Budapesten, amit vidékiként érdemes felfedezni ősszel
Budapest ősszel varázslatos arcát mutatja: a fák aranyló levelei, a kellemes hűvös levegő és a város titkos zugaiban megbúvó élmények különösen vonzóvá teszik a...
Házfelújítás előtt vagy? – Ezeket ne felejtsd el
Amikor házfelújításra kerül a sor, számos döntést kell meghozni, amelyek befolyásolják az otthonod stílusát és funkcionalitását. Legyen szó akár egy kisebb belső...
Hogyan kell megfelelően szárítani a cipőket a szárítógépben?
A tornacipők szárítógépben való szárítása általános gyakorlat, de valójában rengeteg kárt okozhat a cipőben, ha nem megfelelően végezzük. Ebben a cikkben megtanítjuk...
Így válassz fali dekorációt különböző helyiségekhez – inspiráló tippek
Az otthon falai sokkal többet mesélnek rólunk, mint gondolnánk. A megfelelő fali dekorációk nemcsak esztétikus megjelenést nyújtanak, hanem hozzáadnak a helyiség hangulatához,...
Őszi csodák a Dunakanyarban, amit idén látnod kell
Ősszel a Dunakanyar csodás arcát mutatja: enyhülő idő, színes falevelek, és friss levegő. A Duna kanyarulatánál lévő települések ilyenkor ragyognak, a természet és kultúra...