A legizgalmasabb, legérdekesebb várak Magyarországon

 

A mongol könnyűlovasok elvonulása után, a horvát tengerpartról hazatérő Árpád-házi IV. Béla király parancsára végrehajtott várépítések idején emeltette a környező területeket birtokló Hontpázmány nemzetség.

 

Első, fennmaradt okleveles említése 1285-ből származik, akkoriban Hont fia – Demeter nemes úr – lakta családjával és szolgaszemélyzetével. A vár birtokosai a 14. század elején kitört anarchikus belháborúban kénytelenek voltak meghódolni a nagyhatalmú Csák Máté oligarcha előtt. 1321 után királyi várnagy parancsolt benne.

Luxemburgi Zsigmond király 1390-ben az udvari köréhez tartozó Tari László főnemesnek adományozta, a trónra jutása idején vívott pártharcokban tanúsított hűséges szolgálataiért. Később az esztergomi érsek tulajdonába került, aki fényesen berendezett vadászkastéllyá alakíttatta át a középkori erődítményt. Buda várának 1541-es török általi elfoglalása után megnőtt a hadászati jelentősége, az arany- és ezüstbányákkal rendelkező felvidéki németajkú városokat védelmezte. Csekély létszámú helyőrsége sokszor csapott össze a környékbeli falvakat fosztogató „pogány” lovasportyázókkal.

 

1544-ben nevezte ki Várdai Pál esztergomi érsek a vár kapitányává Szondy Györgyöt, aki megpróbálta a katonai szempontból már elavult végvárat megerősíteni. Ali budai pasa 1552 nyarán vonult fel a vár ostromára hatalmas seregével. A helyőrség létszáma ekkor mindösszesen 146 katona volt.

 

Az alsó palánkvár felgyújtása után a védők visszavonultak a sziklán magasodó felsővárba, melynek kaputornyát a törökök tüzérsége hamarosan földig rombolta. A gyalogsági rohamokat visszaverő magyar végváriak még életben maradt katonái, végül a harmadik napon halált megvető bátorsággal kitörtek, és Szondy kapitánnyal az élen mind hősi halált haltak a véres közelharcban, csak a várkapitány két apródja, Libárdy és Sebestyén maradt életben, akiket Szondi már korábban Ali basához küldött, kérve, hogy életükről gondoskodjék. A rommá lőtt Drégely várát a hódítók nem építették újjá, helyette a völgybeli községben emeltettek egy palánkvárat.

 

 

Ez az erődítményünk az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bána nembeli Cseszneki Jakab királyi kardhordozó (ensifer regis) emeltette 1263 körül egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A vár első említése egy 1281-es oklevélben maradt fenn, amely szerint Jakab fiai közösen használhatták a várat. 1315-ben a Csákok elfoglalták a várat, de 1323-ban Lampert országbíró visszaítélte Cseszneki Mihály és fia Cseszneki János részére a birtokot, ők azonban még ez évben eladták várbéli birtokukat a Csák nemzetségnek Pázmándfaluért és 100 ezüstdénárért. Károly Róbert király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért. A vár a Garai család birtokában maradt 1482-ig, a fiúág kihaltáig. 1483-ban a Szapolyai család uralta. 1527-ben I. Ferdinánd foglalta el, így idegen kézre jutott. Cseszneket és uradalmát Bakics Pál kapta meg, aki haláláig 1537-ig birtokolta. Rövid ideig Török Bálint kezén is volt a vár, majd 1540-ben Csaby István kapta, aki Eger főkapitánya volt. Később a Csaby–Wathay családok kezére került.

 

A 16. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek – Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével – végvárként védelmezte az országot. Életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól ittasan örömében egy régi puskaporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva, meggyújtotta a kanócot, mire a löveg hatalmas robajjal szétrobbant, megölve mindkettőjüket. 1594-ben Győr elestét követően a vár török kézre került, de már 1598-ban sikerült visszafoglalni. A 16-17. század fordulóján a vár a gróf Cseszneky család birtokában volt. 1605-ben meghódolt Bocskai István csapatai előtt, 1619-ben pedig Bethlen Gábor vezérei, Haller György és Fekete Péter foglalta el a várat. Az 1622-es nikolsburgi béke alapján ismét királyi birtok lett. A Rákóczi-szabadságharc idején a várban lőszer- és élelmiszerraktár működött, de hadifoglyok gyűjtőhelye is volt. 1708-ban a császári hadak hiába ostromolták, de 1709-ben sikerült bevenniük.

 

A háborús idők elmúltával a vár szerepe megváltozott, a zordon kővárat az Esterházy grófok egy kényelmes lakhatást biztosító barokk kastéllyá alakították át. Korabeli források szerint 1780-ban elköltözött a főúri család, de még szolgaszemélyzet használta a helyiségeket, melyeket egy harminc esztendővel későbbi földrengés, majd tűzvész tett végképp lakhatatlanná. Az 1967–69-es feltárás során sikerül információkat gyűjteni a vár 13. századi állapotáról, annak ellenére, hogy a fellelhető romok nagyjából a 16. századi állapotnak felelnek meg.

 

1947-ben itt forgatták a Valahol Európában című filmben látható vár külső felvételeit.

A vár közelében jöttek létre Magyarország első via ferrata útvonalai 2013 nyarán. Az "Ostromlók útja" C, vagyis közepes erősségű és 120 méter hosszú, a D nehézségű "Várpanoráma út" hossza 180 méter, míg a legnehezebb (E fokozatú) Tálos Zoltán emlékút 70 méter hosszú.