A pálma elterjedésének nagy központjai Amerikában és Ázsiában vannak Indiától Japánig, délre Ausztráliáig, valamint a Csendes- és az Indiai-óceán szigetein, Afrika és Madagaszkár pedig a harmadik, de sokkal kevésbé fontos pálmarégió.
Bevezetés a Pálmafa világába
Ezeket a központokat nagyjából az északi szélesség 44° és a déli szélesség 44° határolja, bár a legnagyobb gyakoriság elsősorban az északi szélesség 30° és a déli szélesség 30° között található. Ezek az elterjedések többé-kevésbé megfelelnek az évi 15 és 21 °C (60 és 70 °F) átlaghőmérsékletű övezeteknek, és - ritka kivételektől eltekintve - az évi 500 mm vagy annál több csapadékkal rendelkező területeknek.
A legészakibb pálma az európai legyezőpálma (Chamaerops humilis), amely a Földközi-tenger környékén, Európában és Észak-Afrikában nő; a legdélebbi a nikau-pálma (Rhopalostylis sapida), Új-Zélandon és a Chatham-szigeteken. Noha vannak olyan fajok, amelyeknek kiterjedt az elterjedési területe, különösen Amerikában, a legtöbb faj elterjedési területe korlátozott, és különösen a szigeteken élő fajok gyakran sehol máshol nem fordulnak elő. Egy faj, a Maxburretia gracilis, a Maláj-félszigethez tartozó Langkawi-szigeteken található néhány mészkősziklára korlátozódik.
Új-Kaledónia szigetén 17 nemzetség és 32 pálmafaj található, amelyek mindegyike endemikus. Madagaszkár pálmafajai még nem eléggé ismertek, de 21 nemzetséghez tartozó 130 fajt tartanak nyilván, és a nemzetségek közül legalább 14 csak a szigeten található meg. Az európai legyezőpálma és a pantropikus termesztett kókuszdió (Cocos nucifera) kivételével egyetlen faj sem fordul elő egynél több kontinensen; a kontinenshatárokat átlépő nemzetségek a Chamaerops Európában és Afrikában, az Elaeis (olajpálma) és a Raphia (raffiapálma vagy jupati) Afrikában és Amerikában, valamint a Borassus (pálmafa), Calamus (rattanpálma), Hyphaene (doum-pálma) és Phoenix (datolyapálma) Afrikában és Ázsiában. Egy faj egyedszáma lehet kevés vagy sok.
A fajok számában gazdag központok az amerikai és az ázsiai trópusi vegyes trópusi és szubtrópusi erdőkben egyaránt előfordulnak. Új-Guinea és a Szunda-szigetek síkvidéki esőerdei, valamint Közép- és Dél-Amerika esőerdei a leggazdagabbak pálmafajokban. A nyugat-kolumbiai Chocó régió és Borneó szigetének egyes részei rendkívüli pálmafajokkal rendelkeznek. A malajziai Gunung Mulu Nemzeti Parkban, a mintegy 52 864 hektáros esőerdőben 20 nemzetséget képviselő 111 faj található.
Kolumbia északnyugati részén, Antioquia régió nyugati részén 19 000 négyzetkilométeres területen 89 pálmafaj fordul elő, amelyek 34 nemzetséget képviselnek. Figyelemre méltó, hogy ezekben az erdőkben nem a pálmák a domináns elemek. A trópusokon és szubtrópusokon bizonyos vegetációtípusokat egyetlen faj nagy állományai uralnak. A carnauba viaszpálma (Copernicia alba) több száz négyzetkilométeres kiterjedésű tömör állományokban fordul elő a paraguayi Chaco Boreal északkeleti részén, valamint a szomszédos Bolíviában és Brazíliában, és csak ebben a régióban a legnagyobb állományok valószínűleg 500 millió növényt tartalmaznak.
A pálmák gyakoriságát a nemzetségenkénti fajszám alapján is meg lehet vizsgálni, mivel néhány pálma nemzetség nagy fajszámmal rendelkezik. A Calamus a maga 379 példányával a legnagyobb, a Bactris (a barackpálma) pedig 239 példányával a második. Több más nemzetség, a Licuala, a Pinanga, a Chamaedorea és a Daemonorops egyenként több mint 100 fajjal rendelkezik. A nemzetségek közel egyharmada (64) azonban csak egyetlen fajjal rendelkezik, és több mint felének egyenként 5 fajnál kevesebb van. A nemzetségenkénti kis fajszám tükrözi a családon belüli nagyfokú endemizmust.
Gazdasági jelentősége a Pálmafának
A világkereskedelemben a legnagyobb jelentőségű pálmák a kókuszdió és az afrikai olajpálma (Elaeis guineensis); mindkettő a növényi olaj és zsír elsődleges forrása. Kevés olyan sokoldalúan felhasználható növény van, mint a kókuszdió.
A termés héja a kókuszrost forrása, amelyet kötelekhez és szőnyegekhez használnak; a kemény belső termőréteget (endokarpium) tüzelőanyagként és faszén, poharak, palackok és csecsebecsék készítésére használják; a kókuszdió "leve" vagy "vize" (folyékony endospermium) ízletes ital; a gyümölcshúst (szilárd endospermium) nyersen fogyasztják vagy szárítva koprát képeznek, amely olajforrás (széles körben használják ételkészítésre és ipari célokra) és olajpogácsa (szarvasmarha-takarmány); a gyümölcshúst reszelve, vízzel keverve és préselve kókusztejet is lehet nyerni, amelyet ételkészítésre és a tehéntej helyettesítőjeként használnak.
A virágzat vagy virágszár megcsapolásával nyert nedvet erjesztetlenül vagy erjesztve (toddy) isszák, és cukor, alkohol és ecet forrása. A törzseket az építőiparban és a bútorkészítésben használják, a leveleket pedig sokféleképpen hasznosítják a háztartásokban. Az afrikai olajpálma elsősorban a terméshéjból nyert pálmaolaj és a magból nyert magolaj miatt fontos.
Az ázsiai trópusok nagy részén, sőt Kelet-Afrika egyes részein a bételpálma (Areca catechu) magját a mésszel és a bételpaprika (Piper betle) levelével együtt rágószerként használják. A törzsek és levelek a helyi építkezéseknél, fegyverek készítésénél és viaszforrásként szolgálnak (a viaszpálma, Ceroxylon; a karnauba viaszpálma). A gebang-pálma leveleiből esernyőket és könyveket készítenek; más levelekből esőkabátokat, kosarakat, rafiát (Raphia farinifera), kalapokat, függőágyakat és a piassava néven ismert rostot készítenek.
