És a „szakemberek” jönnek is…
Van egy mondás a szakemberekkel kapcsolatban, ami úgy szól, hogy kétszer örül nekik az ember: egyszer, amikor megjönnek, majd másodszor, amikor végre elmennek. Nálunk jöttek-mentek a szakembernek nevezett emberkék, akik közül a legtöbb ezermester volt – na, tőlük kell a legjobban óvakodni. Az ezermestereknek az a legnagyobb hátrányuk, hogy elhiszik azt, hogy ők mindenhez értenek, holott az igazság az, hogy semmihez, de ahhoz nagyon. Ha ezt így megmondod nekik, te vagy a szemét, pedig a vak is látja, hogy az a munka, amit elvégeztek, rossz, minősíthetetlen – ők mégis meg vannak győződve arról, hogy tökéletes.
A drágább jobb…
Hát persze, ezt egyébként általában azok a szakik mondják, akik abszolút nem értenek semmihez, vagy pedig azok a huszonévesek, akiknek semmi tapasztalatuk, rutinjuk nincs. Na, de nézzük az első kőműves brigádot, a tagjaik mindössze két napot töltöttek nálunk, de már ez is sok volt. Egy régi ablakot kellett kibontani, majd a helyére vésni egy nagyobb lyukat, áthidalót betenni és ennyi, az új nyílászárót már más rakta be.
Már a vésés sem sikerült, de azért berakták az áthidalót, természetesen ferdén, az indok az volt, hogy nem baj, majd az ablakot berakják vízbe és jóvanazúgy. Köszöntem szépen a munkájukat és kitessékeltem őket a kapun. Hogy miért? Mert ők csinálták volna az egész csempézést a fürdőben, de ha egyszer nem ismeri a vízmértéket, akkor hogy fog csempézni?
A drágább jobb, így kezdtem az elején, ők voltak azok, akik 5000 forint/négyzetméter áron csempéztek volna. Ismerősömnél ők csinálták volna, megint az a volna…A régi csempét leverték, de ezt is rosszul csinálták, sok helyen ott maradtak a darabok, de azért rákenték a vízzáró réteget, persze hígítva…bravó, igazi szakik, örültem, hogy elmentek, és már akkor gondoltam, hogy nem lesz ez a felújítás olyan egyszerű, mint gondoltam…Igazam is lett, a következő oldalon folytatom!
